Szponzoráció

Egy valódi piacgazdaságban a szponzorációnak komoly szerepe van. Ennek lényege leegyszerűsítve, hogy egy profitorientált vállalkozás valamilyen általa fontosnak tartott cél érdekében anyagilag támogat egy forráshiányos, nem profitorientált vállalkozást, eseményt, szervezetet, stb., azaz a vállalat valamiért lemond a profitja egy részéről. Miért teszi ezt? Lehet, hogy nem akar több adót fizetni az államnak és úgy gondolja, hogy ő jobban tudja hasznosítani a társadalom számára a megtermelt nyereségét. Lehet, hogy nem akar több osztalékot fizetni a tulajdonosnak, mert a management nem szeretné, hogy a tulajdonos a mohóság vétkébe esve jelentősen megnövelje a profitelvárását. Lehet, hogy nem akar több bért fizetni az alkalmazottaknak, mert úgy gondolja, hogy azok éppen eléggé meg vannak fizetve. Lehet, hogy nem akarja csökkenteni az értékesítési árait, mert termékei így is eladhatók a piacon. De az is lehet, hogy úgy gondolja, hogy ha a profitja egy részét egy általa jónak tartott cél támogatására használ fel, az hosszú távon bőségesen megtérülő beruházás. Nő a vállalat ismertsége, társadalmi beágyazottsága, egyszóval a reputációja. Nem beszélve arról, hogy egy jól kitalált szponzori támogatás ugyanakkora befektetésből jóval nagyobb ismertséget hozhat, mint bármely más marketing eszközre való költés, azaz több profitot termel. Ezért, ahogy az elején említettem egy valódi piacgazdaságban a vállalatvezetés számtalan szempontot mérlegel, hogy miért is folytasson szponzorációs tevékenységet és ezért mit vár cserébe. Ezen döntését, mivel az gazdasági indokokon alapul, folyamatosan felülvizsgálja és amennyiben a körülményei vagy érdekei változnak, akkor a korábbi döntését felülvizsgálja, módosítja. No de, hogyan működik mindez egy átmeneti társadalomban, ahol a vadkapitalizmus, a kommunizmus és a félfeudális világ találkozik egymással? Ott bizony egyéb szempontok is felmerülnek a döntési mechanizmusban. A magántulajdonban levő vállalatok esetén egy az éppen regnáló politikai hatalomnak kedves terület, szervezet, vállalkozás támogatása egyéb előnyökkel is járhat. Esetleg nagyobb esélyt ad a közbeszerzési pályázatokon, esetleg lehetőséget ad kisebb-nagyobb gazdasági bűncselekmények "olcsó" megúszására, esetleg lehetőséget ad bizonyos törvénytervezetek számukra kedvező alakítására. Hosszan lehetne sorolni még az "esetlegeket", függően attól, hogy mennyire működik a rejtett korrupció az adott országban. Állami tulajdonban levő vállalatok esetén gyakran nem is management döntésről van szó, csupán egy egyszerű politikai utasításról. "Józsikám adjatok már légyszíves 100 millió forintot Béláéknak. Jó szándékú, tisztes emberek, s ami a legfontosabb a mi politikai értékeinket hirdetik". Ez egy versenypályán tevékenykedő állami vállalat esetén, bár erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető, de legalább gazdaságilag indokolható. Hiszen a szponzorálás marketing előnyei növelhetik az állami vállalat ismertségét, s ez hozzájárulhat a piaci súlyának a növeléséhez. De, hogyan értelmezendő az, amikor egy monopol helyzetben levő állami vállalat szponzorál az aktuális politika számára kedves eseményeket, szervezeteket? Mi a hozzáadott érték a vállalat számára? Nyilván semmi, csupán egy egyszerű politikai szemfényvesztésről van szó. A félig vak szavazó azt látja, hogy vannak vállalatok, akik a pénzük egy részét szponzorálásra szánja. Mit érdekli őt, hogy az magán vagy állami vállalat, versenyhelyzetben vagy monopol helyzetben levő. Tehát számára ez így rendben van. Ha esetleg törvényt hoznának arról, hogy a befizetett SZJA 1%-át kötelező odaadni X szervezetnek, az már nem biztos, hogy tetszene neki. Mert azt gondolja, hogy ebben a társadalomban az adóbefizetés az ő pénze. Micsoda tévedésben van. Nyugdíjemelést is a miniszterelnök ad, s nem az adófizetők. De térjünk vissza a szponzoráció működésének értelmezésére. Ebben az átmeneti társadalomban (kérdés honnan megy át hová?) nem csak a szponzorálás támogatása, de a szponzorálás megszüntetése is érdekes szempontok alapján történik. Ne támogasd, ha már nekünk politikailag nem érdekünk, de akkor is támogasd, ha gazdaságilag nem bírod. Legfeljebb hozzunk egy törvényt, hogy neked, de kizárólag neked nem kell adót fizetned. A probléma ebben a politikával átszőtt átmeneti társadalomban akkor kezdődik, amikor a szempontok és érdekek olyan mértékben összekeverednek, hogy nincs az a rátermett politikus, aki időnként ne keveredne el az útvesztőben és ne mondana olyat, amit talán maga sem ért. Mert, hogyan értelmezzük azt alábbi esetet, amely a mi mesebeli átmeneti országunkban történt? Van egy sportszervezet, amely az ország legismertebb és legnépszerűbb klubja. Ergo a politika számára kiemelten fontos, hiszen jelentős választói tömeg kötődik hozzá. Ezért értelemszerűen a hatalmon levő párt egyik kulcsszereplője vezeti az egyesületet. Természetesen a klub sikeres működéséhez sok-sok pénz kell, amit összedobnak a valamiben reménykedő magánvállalatok és az e célra kijelölt állami vállalatok. Minden rendben, minden olajozottan a terv szerint működik. De mi van akkor, ha váratlanul az egyik állami szereplő visszalép? Jézusom! Miért tesz ilyet egy biztos pénzforrás? Mert a területet irányító miniszter rádöbben, hogy nincs elég pénz az infrastruktúra fejlesztéséhez, a dolgozók bérének kifizetéséhez, azaz az általa irányított ágazat működtetéséhez. És akkor ő nem lesz sikeres miniszter, ergo spórolni kell, helyre kell állítani az egyensúlyt. Vagyis ki kell dobni a légzsákból a felesleges homokzsákokat. És a szponzoráció ilyen felesleges homokzsák, tehát meg kell szüntetni. Gazdaságilag értelmes döntés? Abszolút az. Politikailag értelmes döntés? Ki tudja? Attól függ ki milyen hosszan tervez a politikai pályán, vagy ki mennyire érzi az esetleges szélirány váltást. De mégis mi ebben a történetben az érdekes, amiért szó került róla? A reakció. A reakció az érdekes. A sportszervezet vezetője, aki a hatalmon levő politikai erő megkerülhetetlen kulcsfigurája, tudja, hogy ezt a döntést az ő kormányának erős, meghatározó embere hozta. Voilá! Lám az egységes, egy elvű és egy szemléletű hatalmi gépezetben is lehetnek ellenérdekek. Birkózzák le egymással. Nyíltan vagy a háttérben. Ahogy akarják. De nem, a sértett, megbántott fél neki esik a postásnak, a végrehajtónak, aki csupán mint hűséges katona közölte a főnöke döntését, "Nincs több állami támogatás, ki kell menni a piacra". És mivel végrehajtotta Magyarország kormányának egyik legmagyarabb miniszterének a döntését, ezért ő egy magyarellenes hazaáruló lett sok millió választópolgár szemében. Érti ezt valaki?