Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Az elvesztegetett 20 év

10 órája
Most, hogy Magyarország immáron 20 éve az EU tagja, sokan és sokféleképpen emlékeznek meg erről az időszakról. A fő kérdés, amely a legtöbb emberben felvetődik, hogy mit köszönhetünk ennek a 20 éves tagságnak? Sokak számára a gazdasági felzárkózás, a nyugat-európai életszínvonal ...

Harakiri

1 hete
Jó pár évvel ezelőtt tűnt fel a magyar politikai palettán a Momentum. Zajos siker volt a belépőjük, melyet a teljes elszürkülés követett. De ott voltak a láthatósági határon. Egy-két képviselőt be tudtak juttatni a fontos európai és hazai közintézményekbe. Most, hogy megjelent Magyar Péter és egy kicsit ...

Magtári demokrata

1 hete
Brüsszelben egy polgármester élt a törvény adta jogával és betiltott egy neki nem tetsző rendezvényt. Jogszerű, de nem demokratikus döntés volt. A belga kormányfő rögtön ki is fejezte nemtetszését. Szerinte mindenkinek joga van rendezvényt szervezni és azon kifejteni beteges nézeteit, feltéve ha az nem törvénybe ütköző. ...

Állati demokrácia

10 órája
Teltek, múltak az évek, s az élet rendje szerint, újra benépesedett a csak a mesében létező nagyon kerek erdő. Újra lettek négylábú állatok, akik egész nap a fák között bóklásztak, s madarak, akik a fák fölött repkedve csiviteltek. Az élet zajos volt, de hasonlóan a korábbi időszakhoz, most is ...

Blackjack

10 órája
19-re lapot kérni a Blackjackben a nagyon nyerni akarók vagy az őrültek szoktak. A kérdés, hogy Magyar Péter melyik kategóriába tartozik? A politika iránt még kevésbé érdeklődök is azon elmélkednek mostanság, hogy ki küldte őt? mit akar? miért pont most? Megannyi kérdés, amire a valós válaszok még nem ismertek. ...

Hazugsággyár

10 órája
Mindenki életében előfordul, hogy nem mond igazat. Szokták volt mondani, a füllentés (hazugság) bocsánatos bűn. De az is az lenne, ha valaki ebből él és erre építi fel a karrierjét. De, ha már ez az élete vezérlőelve, legalább okosan tenné :(

Costa Rica. Megéri? Nem kérdés

10 órája
Miért pont Costa Rica? Kérdezte számtalan ismerősöm az út előtt és az út után. Csak. Mert egyszer csak bekattant a fejemben, hogy oda el kell menni. Felkerült a bakancslistámra és azon kevés tételek közé tartozik, amely viszonylag hamar meg is valósult. Szerencsére, mert Costa Rica kihagyhatatlan élmény. Az út megszervezése ...

Nekrológ

10 órája
  A világnak nem a legszerencsésebb felén született, de azért már kicsi korától kezdve mindig a nyertes csapatban játszott. Olyan időszakban, mikor az ország nagyrésze számára elképzelhetetlen kincs volt a banán, a narancs vagy a téliszalámi, addig neki, ha nem is mindennapos csemege volt, de azért nem csak a karácsonyi ...

Tanácsadó

10 órája
Tanácsadó. Tanácsadónak lenni nagyon menő dolog manapság. Olyan jól hangzik. Tanácsadó. Ember, aki másoknak tanácsot ad. Vannak szakmák, ahol ez persze csak egy egyszerű elnevezés. Ott, ahol el kell adni valamit és ehhez hozzátartozik az is, hogy a vevőt meg kell győzni arról, hogy élete legjobb üzletét köti. ...
12