Egyszer volt, hol nem volt, de volt egyszer egy Kádár rendszer. Szilárd volt, masszív lábakon állt, öröknek tűnt, senki sem hitte, hogy hirtelen véget ér. Még a nyolcvanas évek közepén is az emberek döntő többsége arra készült, az unokái is abban a rendszerben fognak felnőni. De a Kádár rendszer váratlanul eltűnt a történelem színpadáról. Miért? Ennek nyilván voltak, nem jelentéktelen külső okai is. A nagy testvér, a rendszert - bármi áron is - fent tartó Szovjetunió meggyengült, elvesztette azt a képességét, hogy a csatlós államait megvédje a belső ellenségtől. S a belső ellenség - a történelmi lehetőséget felismerve - pillanatokon belül megmutatta magát és megmutatta az erejét. Az összefogás erejét. Nem számított, hogy fiatal demokrata vagy öreg. Liberális vagy konzervatív. Szociáldemokrata vagy keresztény. Urbánus vagy népies. Egy volt a lényeg, meghatároztak egy közös célt, melyet el akartak érni. Együtt, együttesen a Kádár rendszer felszámolását, valós (jelző nélküli) demokráciát, a piacgazdaságot, Magyarország függetlenségét. Történelmi pillanatok voltak és sikeres pillanatok. Az összefogás győzedelmeskedett, a Kádár rendszer megbukott. Új világ született Magyarországon, és ahogy már ilyenkor lenni szokott a sikeresen együttműködő ellenzék darabjaira esett szét. A történelmi küldetés teljesítve lett. Most már mindenki kergethette saját politikai vágyálmát, a liberális vagy konzervatív, a szociáldemokrata vagy keresztény, a demokratikus vagy autoriter Magyarország felépítését. De a nép, az Isten adta nép nem szereti a versengést, főleg nem a politikai versengést. Nem ehhez szokott sem a Horthy rendszerben, sem a Kádár rendszerben. Legyen stabilitás a politikában. Legalább harminc-negyven évig ne kelljen azon gondolkozni, hogy mihez kell igazodni az önálló és szabad véleményünk kialakításában. Micsoda hülyeség, hogy négyévente változnak a dolgok? Egyszer baloldal, egyszer jobboldal? Ennek semmi értelme. Legyen ez, vagy az. De az viszont jó sokáig. Ezt az egyszerű néplelket tökéletesen ismerték fel a Fideszben és hozták vissza a Kádár rendszer "lightos" verzióját. Természetesen ez a mostani rendszer messze nem ugyanaz, mint amilyen a mintaként szolgáló volt. Bár a közmédia itt is szigorúan ellenőrzött és kontroll alatt tartott, de itt vannak valóban független sajtóorgánumok. Igaz erős ellenszélben játszanak, de legalább léteznek. Bár a politika, társadalmi, gazdasági döntések itt is egy pártközpontban dőlnek el, de vannak függetlennek tűnő politikai erők, akik számára adott a véleményük nyilvános kinyilvánításának lehetősége. De sajnos egyrészt senkit sem érdekel a véleményük, másrészt az semmilyen hatással nincs a dolgok alakulására. Akkor készüljünk arra, hogy az elkövetkező évtizedekben valós verseny nélkül, ugyanazok határozzák meg az ország sorsát? Vezetik az országot a jó vagy a rossz irányba? Miközben a Kádár rendszer időszakával szemben most nincsenek külső determinizmusok. Nincsen külső hatalom, aki megmondaná, hogy ki legyen az országot vezető párt. Lehetne politikai váltógazdálkodás, mint az európai országok többségében. De nálunk nincs és remény sincs rá. Miért? Mert Magyarországon nincs valós ellenzék, aki hatalomra akarna jutni. Nem azért nincs esélyük a hatalomra kerülésre, mert a pálya az uralmon levők felé lejt, mert a közmédia a kezükben van, mert bármikor a kényük-kedvük szerint módosíthatják az Alkotmányt és a választási szabályokat. Nem ezért. Hanem azért, mert az ellenzéki politikusoknak egyáltalán nem érdekük a jelenlegi hatalom leváltása. Felelősség és kockázat nélkül felvehetik a képviselői fizetésüket, szabadon szónokolhatnak, beszélhetnek marhaságokat. Ez sokkal jobb, mint az üzleti életben dolgozni vagy hatalmon levő politikusként felelősséget vállalni. S, hogy a jelenlegi állapotot biztonságosan fent tartsák és minden kockázatot elkerüljenek, a nyolcvanas évek rendszerváltó ellenzékétől eltérően, nem az együttműködésben és összefogásban gondolkodnak, hanem sokkal inkább újabb és újabb pártocskák alapításában. Minél több törpepárt indul a választásokon, annál kevesebb az esély az ellenzéki győzelemre. Ez jó és kényelmes megoldás a hatalmon levőknek, a változást nem szerető tömegnek és az opportunista megélhetési ellenzéki politikusoknak. Hogy kinek nem jó ez? Szerintem az országnak, annak nagyon nem jó. De vajon ez érdekli őket?