Minden hatalomnak kell, hogy legyen stratégiája, főleg annak, amelyik hosszabb időre tervezi az ország irányítását. Már pedig, ha a Fidesz vezető politikusainak megnyilatkozásait olvassa az ember, akkor egyértelmű, ők bizony minimum 30-40 évben gondolkoznak. Ki is neveztek stratégiai igazgatónak egy joviálisan mosolygó fiatalembert, aki rendszert épít a főnök fejében levő káoszból és aki majd elviszi a balhét, ha nem jön össze a nagy terv. De mi is az a nagy terv? Kiindulási pont már a legelején (a kilencvenes évek első felében) az volt, hogy gazdagodjunk meg. No, nem az ország, nem a 10 millió magyar, hanem mi. A főnök, a barátok és a rokonok. Pár száz, talán pár ezer ember. Miből lehet meggazdagodni lehetőleg nagyon rövid idő alatt, hogy ne csak unokáink élvezhessék az általunk teremtett édes életet, hanem egy kicsit mi is? Hát a legegyszerűbb megoldás, ha ellopjuk az országnak „járó” uniós források nagy részét. Zseniális ötlet, melynek egyetlen szépséghibája, hogy ez észrevehető. S amit észrevesznek, azt esetleg szóvá tehetik. Ki veheti észre? Egyrészt a nép, az istenadta a nép, akinek esetleg feltűnik, hogy neki nem jutott az uniós pénzekből, nem él jobban, mint korábban. Másrészt az Unió, akinek feltűnhet, hogy minden euró, ugyanazt a zsebet gazdagítja. És azokban az országokban, ahol nem szokás ennyire feltűnően lopni, ott esetleg az adófizetők szóvá teszik, hogy a mi adónkból ott abban a távoli, balkáni országban ne csak néhány embernek legyen jó. Tiltakozhat, akinek nem jut a pénzből és tiltakozhat, az, aki adja. Két komoly veszély, melyet a lopás stratégiáját kidolgozóknak számolni kell. Ki a fontosabb, a nép vagy Unió? Nyilván a nép, mert ha ő észreveszi, hogy átverték, akkor még elzavarhat minket, mert a hatalom bebetonozásához idő kell. Tehát mielőbb kábítsuk el a népet, amíg nem sikerül a törvényeket úgy módosítani, hogy leválthatatlanok legyünk. Persze a történelemből tudjuk, hogy ahogy örök élet nincs, úgy örök hatalom sincs. Sztálin, Hitler, Rákosi, Kádár csak pár név a közel múltból, akinek nem jött be a nagy ötlete, pedig mindent megtettek ennek érdekében. Előbb-utóbb tud annyira rossz lenni, hogy az emberek az utcára mennek és mindent felgyújtanak, ami az útjukba akad. De addig még van pár évtizedünk. Szóval koncentráljunk a szavazókra és kábítsuk a népet. Mivel lehet ezt a leghatásosabban tenni? Cirkusszal. Ezt mondja a többezer éves történelmi tapasztalat. Építsünk stadionokat és tegyük ismét naggyá a magyar focit. Jó elképzelés, de az emberek számottevő részét ez nem érdekli, nem beszélve arról az apróságról, hogy ehhez edzők és focisták is kellenének. Azok meg nincsenek, így ez kevés a sikeres cirkuszhoz. Hitessük el az emberekkel, hogy bár kevesen vagyunk és kicsik, de mégis mi vagyunk a legfontosabbak a Föld nemzetei között. Hogyan lehet ezt megtenni? A propaganda ehhez kevés, ehhez tettek is kellenek. Legyünk kerékkötők, legyünk porszem a fogaskerekek között. Tudja meg az egész világ, hogy nélkülünk semmi sem működik, Bénítsuk meg az EU, a NATO, a WHO, az ENSZ működését a vétónkkal és a tiltakozásunkkal minden döntés ellen. És akkor az egyszerű magyar nem azzal fog foglalkozni, hogy már a románok, a bolgárok, a szlovákok is jobban élnek, mint mi, hanem azzal, hogy mi vagyunk a világ legfontosabb hatalma, mert nélkülünk megáll az élet, semmi sem működik. Remek stratégia, csak egy baj van vele. Az elefánt sem szereti, ha az egér akarja megmondani neki, hogy mikor mit csináljon. Az Unió is eljutott oda, hogy ha te mindenben ellent mondasz a közös akaratnak, a közös döntésnek, akkor nem adunk neked több pénzt. Ha nincs több pénz, akkor mit fogunk ellopni? Kell a pénz! Ki lehetne békülni az Unióval, de ezt, hogyan magyarázzuk meg a szavazópolgárnak? Nem hisz majd nekünk, mert az ő agyuk nem olyan gyorsan pörög, mint a mienk és nem fog a hatalomban tartani minket. A beton még nem kötött meg, időt kell nyerni. Keressünk új barátokat, akik legalább olyan hatalmasak, mint amilyenek mi vagyunk.
Ott van például Kína. Diktatúra, pont olyan, amilyet mi is szeretnénk megvalósítani. Szövetségesre is szüksége van, akivel együtt tönkre teheti gazdaságilag az Uniót. Pénzük is van, amiből szívesen adnak és amiből bőven jut nekünk. Igaz szigorú feltételek mellett, ráadásul kamatostul vissza kell majd adni nekik, de ez most kit érdekel. Legfeljebb, amikor megjelennek a kínai adósságbehajtók, hogy tulajdonukba vegyék a magyar földet, kérjük az EU és a NATO segítségét. Ha nem segítenek, akkor cserben hagytak minket, ahogy szoktak. A kommunikációs stratégiánk tökéletes.
Aztán ott van Oroszország. Ott sem szeretik azt a szót, hogy demokrácia és ők is ellenségként tekintenek a szövetségeseinkre. Segítségükkel borsot tudunk törni az Unió és a NATO orra alá. Hogy kinek jó ez? Hát nekünk, mert a nép látja bennünk a kuruc vért és nagynak véli a nemzetet. Főleg azok, akik nem járnak külföldre, nem beszélnek nyelveket, akik a kocsmában együtt éneklik a nemzet csalogányának örökbecsű nótáját „Nem tudod miért, jól belerúgsz.” Biztos szavazótábor. Ők simán elhiszik nekünk, hogy a nem létező Ukrajna a nem létező ukrán területen támadta meg szegény, ártatlan Oroszországot.
Amerika? Nem jó, mert ott liberális demokraták vannak hatalmon, akik semmibe vesznek minket. Sőt időnként ránk szólnak, hogy ha egy klubba tartozol, akkor tartsd magad a klub szabályaihoz. Mert civilizált úriembereknél egy így szokás. Szegény demokraták nem értik, hogy mi sem civilizáltak, sem úriemberek nem vagyunk és nem is akarunk lenni. No, de szerencsénkre a tengerentúlon is vannak vademberek. Az őserő, a gátlástalan. Tegyük a tétet rá. S bejött, nyertünk. Mi megmondtuk, mi neki szurkoltunk, Európából egyetlenként és ennek meglesz a gyümölcse. Vagy nem? Mert a győztes, közel a nyolcvanhoz nem lett szellemileg frissebb. Mi van, ha megint összekeveri Magyarországot Törökországgal, ahogy pár éve tette? Akkor a legnagyobb európai barátja nem a 10 milliós Magyarország, hanem a 80 milliós Törökország lesz. Egyébként is gazdaságilag, geopolitikailag sokkal fontosabb ország. Mi van, ha a győztesnek, azok az uniós országok is gratulálnak, akik nem neki szurkoltak? Lehet, hogy akkor a német kancellár vagy francia elnök sokkal fontosabb partner lesz, mint a magyar miniszterelnök. Mert az emberek hálátlanok, főleg a politikusok. Mi van, ha tényleg békét teremt Ukrajnában, de az ország újjáépítésére egy kanyi megbízást sem kapunk? Akkor a béke költségvetésünk dacára, megint mi leszünk a legkevésbé fejlődő európai ország.
Mit csinálunk akkor ezzel a csillagszemű stratégával? Megbocsájtottuk neki, hogy hülyeséget beszél 56-ról, de ha elvesztjük a hatalmat, akkor neki annyi. Az az eszünkbe sem jut, amit a nagy előd, a legendás példakép Grósz Károly mondott, „a felelősség nem a tanácsadóé, hanem azé, aki azt elfogadja”. Na ezért is utáljuk a kommunistákat, mert hülyeséget beszéltek és lazán hagyták, hogy kikergessem őket a hatalomból. Mi ilyen hibát nem fogunk elkövetni.