Négyen ültek az egykor legendás, de a szocializmus utolsó éveire dicső fényét vesztő nagyvállalat vezérigazgatói szobájában, a megfakult műbőr fotelekben terpeszkedve.
- Ennyi? Ennyi volt egy élet munkája? – sóhajtott a vezérigazgató. – Igazságtalan velünk a sors. Hiába dolgoztunk éjt nappallá téve, hétfőn jön az új tulajdonos és mi mehetünk az isten hírével.
- Mit tudsz róluk? Mármint az új tulajdonosról? – kérdezte a párttitkár.
- Valami osztrákok, ennyit. Engem nem vontak be a döntésekbe a minisztériumi nagyokosok. Korrupt banda.
- Azok milyen nyelven beszélnek?
- Gondolom osztrákul, ha már osztrákok.
- Szerintem nem – szólt közbe a szakszervezeti titkár. – Múltkor voltunk Bécsben venni három hűtőszekrényt. Mintha ott németül beszélnének.
- Lehet, de nem mindegy? Németül sem értenénk szót velük.
- A fenébe! Az elmúlt években annyi energiát feccoltam az orosz nyelvtudásom fejlesztésébe és akkor most mit érek vele? – sóhajtott a KISZ titkár. – Mennyi értelmesebb dolgot is csinálhattam volna.
- És mit tudsz oroszul? – kérdezte gúnyosan a vezérigazgató, aki emlékezett rá, hogy pár hónappal ezelőtt a szovjet delegáció látogatásakor a KISZ titkár egy szót sem szólt oroszul, csak hajlongott és bárgyún vigyorgott.
- Da, nyet, szpasziba, doszvidanyija, Nagyjából ennyit.
- Hát az nem sok – állapította meg a párttitkár, aki szintén nem rajongott a sekélyes gondolkodású kollégájáért.
- Most már nincs jelentősége. Az oroszok hazamennek, új világ jön.
- Hamarosan ez be is következik. Nincs sok időnk a sopánkodásra. Térjünk a lényegre – sürgette a többieket a vezérigazgató. – Vegyük sorba a vagyontárgyakat, mielőtt ideérnek ezek az osztrákok. Képek, festmények?
- Falról leszedve, becsomagolva négy fadobozba. A TMK-sok holnap szállítják ki a nyaralókba.
- Készpénz?
- Összeszedve, minden páncélszekrény kiürítve. Szétosztottam a teljes összeget, ahogy megbeszéltük. A fele a vezérigazgató elvtársé, 20-20% a szakszervezeti titkár elvtársé és az enyém. Maradék a KISZ titkár elvtársé. Ott vannak azokban a műanyag szatyrokban. Ha végeztünk, mindenki viheti a magáét – válaszolta a párttitkár.
- Gépek, berendezések?
- Apportáltuk abba a kft-be, melyben mi vagyunk a tulajdonosok.
- De ugye a kft-nek nem kell fizetnie semmit értük?
- Nem, dehogyis. A főkönyvelő mindet leírta nullára. Könyvszerinti értéken kerültek át hozzánk.
- Nem kellett volna őt is bevenni a buliba?
- Tíz éve tudom, hogy kettős könyvelést vezet. Eddig nem szóltam senkinek arról, most ő nem szól senkinek erről. Kvittek vagyunk.
- Ügyes – állapította meg a vezérigazgató elégedetten. – Xerox gépek, faxok?
- Azokat sajnos elvitte a rendőrség pár hónappal ezelőtt – sóhajtott egy nagyot a párttitkár.
- Hogy hogy? Mi történt? – hördült fel a vállalatvezető.
- A fiam a változások élére állt, olyan forradalmár féle lett. Sehol másutt nem volt lehetősége a röpiratok másolására. Megengedtem neki, hogy itt tegye. Sajnos lebuktak a terjesztés közben, a rendőrség meg ide jött lefoglalni a bizonyítékokat.
- Meg vagy te őrülve! Te vagy a párttitkár, a fiad meg egy forradalmár a támogatásoddal?
- A vér kötelez. Eddig én támogattam őt, a jövőben majd ő támogat engem. Új világ jön, nekem is szükségem a biztonságra.
- Na, ja. Nem is vagy te olyan hülye – ismerte el a vezérigazgató, pedig sosem nézte semmibe az uborkafán felkapaszkodott funkcionáriust. – Mit nem soroltunk fel? Mit hagytunk ki?
- Csaptelepek a mosdóban? – kérdezte a KISZ titkár.
- Azoknak annyi, a melósok már hónapokkal ezelőtt leszerelték és hazavitték őket.
- Ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön kár éri a szocialista tulajdont. Mindenre nekem kell figyelni – bosszankodott a vezérigazgató. – Mi van még?
- Az emberek? – kérdezte a szakszervezeti vezető, akinek egy pillanatra felrémlett, hogy ő kinek a képviseletében ücsörög ebben a díszes társaságban.
- Milyen emberek? Kit érdekelnek az emberek? Boldoguljanak ahogy tudnak, elvégre ők akarták a változást. Azt, hogy a közösségi tulajdon helyett legyen magán tulajdon. Ezt kérték, most megkapják.
- De legalább a titkárnődről gondoskodjunk – vélte a szakszervezeti titkár. – Mindent tud.
- Nem tud az semmit. Egyébként sem beszél idegen nyelven, hogyan tudna bármit is elmondani az új tulajdonosnak? Amúgy sosem tudott jó kávét főzni, legalább most az osztrákok megismerik a kuruc valóságot, és legközelebb nem jönnek ide, lerabolni a virágzó gazdaságunkat. Szerintem mindent elrendeztünk. Szedjük össze, amit még össze lehet szedni, aztán menjünk még mielőtt ideérnek a labancok.
Felálltak, felvették a nekik feliratozott műanyag szatyrokat, de mielőtt elhagyták volna a szobát, a vezérigazgató átölelte a párttitkár vállát.
- Sosem gondoltam, hogy te ennyire ravasz vagy.
- Mire gondolsz? – értetlenkedett a másik.
- Te meg a fiad. Micsoda ötlet, micsoda stratégiai gondolkodás.
- Büszke vagyok rá. Nagyon lelkes, komoly tervei vannak a jövőre nézve. Most ugyan az előzetesben ül a röpiratok illegális terjesztéséért, de hamarosan kijön onnan. Arról álmodik, hogy egyszer ő lesz ennek az országnak a vezetője és a leggazdagabb embere.
- Gratulálok! Egy fiatalembernek legyenek elképzelései, ambíciói, de megengedsz nekem egy tanácsot.
- Parancsolj, kérlek.
- Ha kijön, meséld el neki az itt és most történteket. Emlékezzen majd rá, amikor 30-40 év múlva majd neki kell gondoskodnia a kassza végső kiürítéséről.