Egyszer volt, hol nem volt, volt egy olyan kerek erdő, amely csak az igazi mesében létezik. Ebben a nagyon kerek erdőben az állatok békében és demokráciában éltek, vigyáztak egymásra, még a farkas és a róka is kijárt a faluba, ha hozzászeretett volna jutni a mindennapi betevőjéhez. Egyszer aztán az ősz kellős közepén, amikor a vadgyümölcsök éretten potyogtak a földre a fákról, a medve felfigyelt egy különös, kellemesen édes illatra. Követte az illat nyomát és rátalált azokra a lehullott gyümölcsökre, melyek napok óta erjedtek, cefrésedtek a földön. A medve kíváncsi fajtája volt az élővilágnak, gondolta megkóstolja a különös illatot árasztó gyümölcsöket, melyek ízletesek voltak és hamar kellemesen elbódították a medvét. A medve az alkohol hatására, mely a gyümölcsökből a szervezetébe került egyre vidámabbá vált. Eleinte csak halkan nevetgélt magában, majd énekelni kezdett, s egyre hangosabban kurjongatott az erdő csendjében. A különös zajra a többiek állat is felfigyeltek és megkeresték a furcsa hang forrását. Látva a medve vidám hangulatát és érezve az alkohol terjengő illatát, követték példáját és egymás után ők is megkóstolták a földre hullott gyümölcsöket. S hamarosan az erdő megtelt a részeg állatok rikoltozásával, éneklésével, kiabálásával. Másnap fejfájós volt az ébredés, de a különös élmény, melyet előző nap megéltek örökre emlékezetes nyomott hagyott bennük. Ugyan gyorsan visszatért az élet a régi kerékvágásába, de mindig boldogan gondoltak erre a bizonyos napra. Telt múlt az idő, az őszt követte a tél, telet a tavasz, s a tavaszt a nyár. S ahogy a normális négyévszakos világrendben szokás, újra beköszöntött az ősz. Beértek a fákon, bokrokon termő gyümölcsök, földre pottyantak, s hamarosan ismét belengte az erdőt az alkohol illata. Az erdő lakóiban felrémlett a tavalyi emlék, s boldogan keresték meg a földön rothadó gyümölcsöket, hogy újra elrabolja őket az alkohol démona. S ez lassan életük körforgásává vált. Egyedül a farkas szomorkodott magányosan, mert ő nem szerette a gyümölcsöket, s így aztán mindig kimaradt az őszi alkohol fesztiválból. Józanul a részegeket elviselni, még neki is nehezére esett. Miközben nézte a dülöngélő, éneklő állatokat egyszer csak váratlan gondolata támadt. Ha a többiek megeszik a földön levő gyümölcsöket, melyből árad az alkohol, akkor azokból az állatokból is árad az alkohol, akik megették a gyümölcsöket. Ha esetleg ő megenne közülük egyet, akkor neki is jókedve támadna, ő is énekelhetne, táncolhatna a többiekkel együtt. S ahogy az életben már lenni szokott, az ötletet követte a tett. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott az erdőben, odaosont a nyuszihoz és hamm bekapta. Senki nem vett észre semmit, hiszen magukkal foglaltak elfoglalva, fel sem tűnt senkinek, hogy a nyuszi nincs sehol, viszont a farkas velük együtt mulatozik. Másnap az élet a megszokott módon folyatódott tovább, néhányuknak feltűnt a nyuszi hiánya, de azért nagyon nem keresték. Biztos túl sokat evett az érett gyümölcsökből, s most a fejfájását csillapítja valahol az erdőben. Pár nap múlva, már nem foglalkozott senki azzal, hol lehet a nyuszi. Ismét eltelt egy év, eljött a nagy őszi mulatság ideje, összegyűlt az erdő apraja-nagyja, hogy élvezze a természet adta örömöket. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, a farkas is érezte, hogy eljött ismét az ő ideje. Kinézte magának az éppen gyengélkedő rókát, aki egy kicsit túltolta a gyümölcsfogyasztást, s éppen egy bokor mögött próbált megszabadulni a feleslegtől hangos öklendezések közepette. Hamarosan a farkas is csatlakozott a vidám társasághoz. Ahogy a nyulat, úgy a rókát sem hiányolta senki. Teltek, múltak az évek a megszokott forgatókönyv szerint, s eljött az idő, amikor a következő őszi gyümölcs ünnepre, már csak ketten maradtak, a medve és a farkas. A medve ez alkalommal is, ahogy a korábbi években megszokta csak a gyümölcsökre koncentrált, így gyorsan eljutott a hőn vágyott állapotában. A farkas, aki egy darabig csak csendben figyelte a medve hangulatváltozását, érezte, hogy eljött az ő ideje ismét. S bár egy józan medvével nem biztos, hogy megbirkózott volna, de most kétsége sem volt a sikerben. Bátorságának hatása nem maradt el, pillanatokon belül a farkas lett az erdő legvidámabb állata, igaz rajta kívül más már nem maradt életben. A buli véget ért, jöttek a szürke hétköznapok, elmúlt az alkohol hatása, elfogyott a maradék medvehús is. A faluba sem tudott a farkas lemenni, mert az emberek tüzet okádó botokkal fenyegették meg, így aztán nem talált magának élelmet, egyre soványabb lett, egyre nyomorúságosabb lett az élete. Már csak egy remény éltette az egyre rosszabb állapotban levő farkast, jön az ősz és akkor újra lesz mit enni, újra vidám hangulatba kerülhet. Eljött az ősz, megértek az édesnél, édesebb gyümölcsök, lepottyantak a földre, s megerjedve az alkohol édes illatát bocsájtották ki magukból. A farkas izgatottan várta a többieket a gyümölcsöknél, lesben állva, de nem jött senki, mert a farkason kívül már senki sem élt a nagy kerek erdőben. Amikor erre rádöbbent, nem maradt más választása, mint oldalára dőlve ő is az örök vadász mezők nagy utazójává válni, de előtte még levonta az élet nagy tanulságát. Hogy mi az, azt az olvasóra bízom.