A laktanya szépítése folyamatos pótcselekvés a sorkatonák életében. Értelme lenne ugyan, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen környezetben élik az életük egy meghatározott részét. És az igényes környezet hozzájárul a jellemfejlődéshez, melyre sokuknak szükségük lenne. Szomorú de igaz, a nyolcvanan években sok bevonuló katonának újdonság volt az angol WC vagy a zuhanyzó. Talán ma már ezen túl vagyunk. Túl vagyunk? Az igényes, vagy csak nevezzük emberhez méltó környezet biztosításhoz azonban eszközökre és pénzre van szükség, ami általában nem szokott lenni. Az még rendben van, hogy a katonák folyamatosan seprik a lehullott faleveleket, de ettől még az épületek falai málladoznak, a fürdőben a csempék lehullanak, a WC-k eldugulnak. Az előbbi nem kerül pénzbe, az utóbbi problémák megoldására viszont nincs elegendő pénz. Munkaerő pedig lenne. A katonák egyik része ért hozzá, másik része nem ért hozzá, de segédmunkásnak jó lenne. Idejük is lenne rá, de nincs pénz építési anyagra, így marad a sepregetés, - gyakran még olyankor is, amikor nincs falevél az udvaron -, mert le kell foglalni őket. Nem lehet unatkozni hagyni őket, mert akkor egymást szívatják és abból nagy baj lehet. Ergo csináljanak valamit, bármit, akár olyat, ami értelmetlen, de lefoglalja őket. Sepregessenek az udvaron. Egy darabig értelmes, aztán értelmetlen. Nem baj, az idő telik. De jő a hír, hamarosan fontos vendégek érkeznek a laktanyába. Megfelelően kell fogadni őket, megmutatva a világnak, a katonák képzése megfelelően zajlik, a laktanyában rend van, a körülmények megfelelőek. A képzés igazolása a legegyszerűbb. Éjjel-nappal gyakorolni kell a díszmenetet. A vendégek úgyis csak ennyit látnak a kiképzésből. De mi lesz a megfelelő körülmények bemutatásával? Az épületek ütött-kopott falazatával, a leharcolt mosdókkal, az elhanyagolt sportpályákkal? A legénységi mosdóval nem kell foglalkozni, a vendégek oda úgysem mennek be. Az épületek falát gyorsan lemeszeljük vagy betakarjuk hatalmas plakátokkal. Ez a kérdés megoldva. De mi legyen a sportpályákkal? Ennyi idő alatt nem lehet újra füvesíteni őket. De azt nem is kell. Elég néhány vödör zöld festék. S a katonák másnap már szorgosan festik a sportpálya ütött-kopott földjét, hiszen messziről ki látja, hogy az mitől zöldell? Jöhetnek a magas rangú vendégek a minisztériumból.
Katonatörténetek - Mire jó a zöldfesték?
2025-01-20
Rövid életképek a 70-es, 80-as évekből, amikor "Hej, de jó volt sorkatonának lenni".
Hozzászólások (0)