Tanácsadó. Tanácsadónak lenni nagyon menő dolog manapság. Olyan jól hangzik. Tanácsadó. Ember, aki másoknak tanácsot ad. Vannak szakmák, ahol ez persze csak egy egyszerű elnevezés. Ott, ahol el kell adni valamit és ehhez hozzátartozik az is, hogy a vevőt meg kell győzni arról, hogy élete legjobb üzletét köti. Értékesítő? Kereskedő? Az ma már kevés. Legyen tanácsadó, mert az sokkal komolyabban hangzik. A vevő biztos lesz benne, hogy amit vásárol az nem átverés. De ennél még komolyabb, amikor a tanácsadó nem egy foglalkozás, hanem egy szerzett rang. Tanácsadó, mert felkérték, hogy adjon tanácsokat. Ez az igazi elismerés, büszkeség és presztízs. Valamit olyat csináltam, alkottam az eddigi munkáim során, amire mások felfigyeltek és azt feltételezik rólam, hogy az a tudás, ismeret, ami bennem felhalmozódott az számukra is fontos és hasznos lehet. Amikor az embert felkérik, hogy legyen tanácsadó, akkor az ember keble a büszkeségtől megfeszül és boldogan eleget tesz a felkérésnek. Már ha kellő önbecsüléssel él. Mert azért nem árt megnézni, hogy ki és miért kér fel engem tanácsadónak. Ugyanis ez nem csak a felkért személynek lehet presztízs és megtiszteltetés, de a felkérőnek is lehet fontos marketing szempont. Lám-lám a híres nevezetes zenetudós, történész, író, közgazdász is megtisztelt engem, valamint a hivatalomat azzal, hogy a tanácsaival segíti a munkámat. S ezzel az én szerény személyem és hivatalom is más magasságokba kerül a társadalmi ranglétrán, hiszen fontos emberek adják a nevüket hozzá. Pontosan emiatt az okos ember, mielőtt tanácsadóvá válik, megnézi, hogy minek is és kinek is lesz a tanácsadója. A köztársasági elnök tanácsadói testületének tagjának lenni igazi megtiszteltetés. Hiszen mégis csak a köztársasági elnök Magyarország legfőbb közjogi méltósága. Ha ő hív és kér fel, akkor menni kell és el kell fogadni a felkérést. Biztos? Aki elvállalta a feladatot, megnézte, hogy mire is szól a felkérés? Kinek is kell tanácsot adni? Úgy gondolta, hogy Magyarország köztársasági elnöke egy önálló személyiség? Akinek van és lehet saját politikai véleménye és álláspontja? Akit tényleg érdekelhet az én véleményem és az álláspontom, melyet megoszthatok vele a döntései előtt? Nyilván nem ismerem annak a tizenhat embernek a személyes motivációját, akik elvállalták a felkérést anno. Azt gondolom a tévedés jogának a fenntartása mellett, hogy kizárólag a személyes presztízs és elismerés számított a felkérés elfogadásánál. Amivel nincs baj, természetes emberi tulajdonság. De mi van olyankor, amikor a dolgok nem a terv szerint alakulnak? A köztársasági elnök hozott egy rossz döntést. Nyilván, aki ismeri a jelenlegi magyarországi politikai rendszer működését az pontosan tudja. hogy a köztársasági elnök csupán aláírt egy papírt, amit az orra alá dugtak a munkatársai. A köztársasági elnök nem kérte ki előtte senki véleményét, nem olvasta el a papírt, csak aláírta. Ebben az országban ez is normális, mert itt a dolgok így működnek. De most zavar támadt az eddig tökéletesen működő rendszerben. Valahogy, sok hónappal később kiderült, az amit aláírt az közbotrányt okoz és komoly politikai veszélyt hordoz a Fideszre nézve. A Fidesz közvéleményfigyelői ezt hamar fel is ismerik és tűzoltásba kezdenek. A jogász végzettségű miniszterelnök bejelenti, hogy itt nem jogászkodni kell, hanem megoldást találni és azonnal benyújtja az általuk megírt Alkotmány tizenharmadik módosítását. Csak, hogy mindenki számára világos legyen az Alkotmány egy jogi mű. Nem szépirodalmi alkotás, nem közgazdaság alkotás, hanem jogi. Amihez nem kell jogászkodni. Érthető? Szerintem nem, de nem is ez az érdekes most. Hanem a tanácsadók reakciója. Mi van most velük, hogyan reagálnak egy olyan helyzetre, amelyben lehet, hogy a fürdővízzel a gyereket is ki fogják önteni a nagy kapkodásban? Ők, akik többségéről nem is tudtuk, hogy a köztársasági elnök tanácsadói, most elhatárolódnak, megsértődnek és kilépnek. Amíg nem volt botrány az elnök körül, addig jó kis állás volt ez. De most? Most már nagyon ciki. Pedig senki sem feltételezi, hogy a tanácsadók bármelyike is azt javasolta volna a köztársasági elnöknek, hogy írja alá a papírt, mert mindenki tudja senki sem kérdezte meg őket. Ugyanis nem ez a dolguk. Egyetlen feladatuk volt, rangot és presztízst kellett adniuk a nevükkel az elnöki hivatalnak. Nem tehetnek róla, hogy nem sikerült. De a mostani elhatárolódásuk és menekülésük nem a hivatalra nézve szégyen és megalázó, hanem saját magukra nézve.